XXVI. Országos Tájkép Biennálé
Lápvidék című festményemet beválogatta a szakmai zsűri a XXVI. Országos Tájkép Biennáléra.
Lápvidék című festményemet beválogatta a szakmai zsűri a XXVI. Országos Tájkép Biennáléra.
Október 24-én nyílt meg Csíkszeredán a Magyar Festők Társasága kiállítása, ahol minden kiállított mű a Vinczemill papírmerítő és könyvkötő műhely által készített csodás merített papírokra készült. Ezeket a papírokat már nyáron átvettük, hogy legyen idő a munkára az októberi beadásig. Heteken át naponta elővettem és csak nézegettem őket. Barátkoztam...
Október 18-án nyílt meg a Magyar Festészet Napja keretein belül Robbanás címmel a XIII. Női vonal kiállítás, ahol az egyik legújabb, Hőség című képemmel találkozhatnak élőben a látogatók.
Az ARTSY és a Opulent Art gallery együttműködésében létrejött ARTSY Artists Summer Global Group Exhibition 2024 július 12-16 között látható és elérhető, köztük 2 festményemmel.
Június 22-én nyílt meg a XXV. Országos Akvarell Triennálé kiállítása Egerben, ahol én is szerepelek egy munkámmal.
Május 16- június 23 között minden nap 10 - 18 óra között megtekinthető a Magyar festők Társasága Zöldövezet című kiállítása a 2. kerületi Klebersberg Kultúrkúriában. Íme a meghívó és pár fotó a megnyitóról.
Október 28-án nyílik meg a 6. Nemzetközi Pasztell Triennálé kiállítása, ahol nagy örömömre az egyik képem is szerepel majd.
Immár ötödik alkalommal kaptam felkérést a Magyar Festészet Napja egyik kiemelt rendezvényén, a Női vonal kiállításon való részvételre, aminek minden évben nagy örömmel teszek eleget. Egyrészt szeretem ezt a kiállítóteret, a Zikkurátot a Müpa és a Nemzeti Színház között, másrészt van abban valami egészen felemelő, elementáris összetartozásérzés,...
______________________________________